Melatonin szinergizmusban az oxytocinnal az emberi méhizom sejtek összehúzódási képességének fokozására.

 birthing night.jpgA melatonint az agyban lévő tobozmirigy választja ki, amely fenntartja a cirkadián ritmust, vagyis a testünk belső óráját, amely az alvás és az ébrenlét ritmusáért felelős. Sötétben a melatonin termelés fokozódik, világosban pedig csökken. A testünk melatonin ciklusát megzavarja, ha este éles fényben tartózkodunk, vagy ha napközben nincs elég világos. Szerepe van a női nemi hormonok szabályozásában is. Meghatározza, hogy mikor kezdődik a menstruáció, milyen időközönként meddig tart, és mikor kezdődik a klimax.

Tanulmányokon alapuló kutatások kiderítették, hogy a melatoninnak a vajúdásban is kulcs szerepe van. A vajúdás általában az éjszakai vagy a kora reggeli órákban indul be. Kiderült, hogy a méhizomzat a melatonin (MEL) célállomása és az oxytocinnal egyesülve kellően fel tudja erősíteni a méhizom összehúzódásait. A méhösszehúzódásokért tehát nem kizárólag az oxytocin a felelős. A sötétben termelődő melatonin összekapcsolódik az oxytocinnal és annak hatását sokszorosára erősíti.  Éles fényben a vajúdó nőnek gyengülnek a kontrakciói, mivel a melatonin szint csökken a szervezetében. A szüléshez szükséges erősségű méhösszehúzódásokat tehát a tompított fény segíti elő, míg az erős fény, mint például kórházakban állandó neonfény gyengítheti, és le is állíthatja. 

a szüléssel kapcsolatos elképzeléseikről, várakozásaikról, félelmeikről

Sallay Viola és Martos Tamás pszichológusok a Semmelweis Egyetem Mentálhigiénés Intézetének munkatársai összeállítottak egy anonim kérdőívet a családalapítás előtt álló nőknek, amely feltérképezi azok szüléshez, születéshez, kórházhoz, otthonszüléshez, orvosokhoz, nőgyógyászokhoz fűződő véleményét, és elvárásait, félelmeiket, elképzeléseiket a jövendőbeli szülésükkel kapcsolatban. Ha úgy érzed te is szívesen kitöltenéd, vagy ismersz olyanokat, akik ebbe a csoportba tartoznak, továbbítsd nekik a kérdőívet, amely nevet és személyes adatokat nem kér, csupán a véleményeitekre kíváncsi. Íme a link. www.surveygizmo.com/s3/927732/Sz-l-s-kutat-s-2012

süti beállítások módosítása