Miért vette az irányt a várandósgondozás az egyre több elvégezhető vizsgálat felé?

UH_2.jpg

 Sokan szeretnek horror filmet nézni. Hatására adrenalin szabadul föl a szervezetben, gyorsul a szívritmus, és ha a film valóban jó, lefekvéskor győzködnünk kell magunkat, hogy nincs szörny az ágy alatt. A magzati ultrahangvizsgálatnak is lehet egy rémfilméhez hasonló hatása. Előfordulhat, hogy a várandósnak a vizsgálat végén ajánlatos leszögeznie, hogy az ultrahangvizsgálat egy olyan olcsó izgalomforrás, ami a várandósság jobbítását ugyan nem szolgálja, ellenben következménye lehet az anyára nézve, mivel olyan műtéti beavatkozás követheti, ami egyébként elkerülhető lett volna. Eddig még fel nem tárt károsodás is érheti a magzatot, és mindezek szerteágazó, hosszú távú következményekkel járhatnak.

 Az emberi szülés tíz milliárd év alatt csiszolódott tökéletesre. Amennyiben az átlagos testalkatú, 18-35 éves várandós nem dohányzik, nem eszik túl sokat, nem drogfüggő, ha napi 45 g teljes fehérjét fogyaszt kétadagnyi zöld leveles zöldséggel és egy darab, de annál nem több gyümölcsöt eszik, ha a heti étrendjében két-három adag hal is szerepel, viszont tartózkodik a finomított cukor fogyasztásától, mindig tiszta vizet iszik, és szán időt az olyan jellegű rendszeres testmozgásra, mint amilyen a vízhordás lehetett, akkor  várhatóan problémamentesen fog születni - kísért szülés mellett-, egy 3000 g-os kisbabája, még akkor is, ha semmiféle gondozáson nem vesz részt a szülés előtt. Kivétel ez alól a vércsoport vizsgálat, az Anti-D szérum szükségessége miatt (ha az anya Rh-negatív és az apa Rh-pozitív). Ha a várandós túl sokat eszik, nagyobb lesz a magzat is, és nagy valószínűséggel a vajúdási idő is megnyúlik, így előfordulhat születési trauma és akár halvaszülés is. Ha napi három doboz cigarettát szív, akkor kisebb lesz a baba és a halvaszületés is valószínűbb, de a magzati ultrahangvizsgálat egyik esetben sem képes javítani a szülés kimenetelén.

UH_1.jpg

A rutin magzati ultrahangvizsgálat

Randomizált kontroll tesztek szisztematikus meta analízise sem tudta bizonyítani, hogy a rutin magzati ultrahangvizsgálatok javítanának a szülés kimenetelén, továbbá kimutatták, hogy nem rendelkezünk elegendő tudással a magzati ultrahangvizsgálatoknál manapság használt ultrahangdózis erősségének szerteágazó hatásairól. A magzati ultrahangvizsgálat pedig csupán akkor válhatna a rutin várandósgondozás részévé, ha a bizonyítékok kétséget kizárólag alátámasztanák, hogy a mérleg nyelve az ultrahangvizsgálat előnyei felé billen. Lásd 1. táblázat.

1. táblázat: A magzati ultrahangvizsgálat használata bizonyítottan jobb szülési kimenetelt eredményez

    • Igazolja a medencevégű hosszfekvés koponyatartásba való külső fordítás eredményességét.
    • Segíti a magzati vérátömlesztést és a magzatvízvételt.
    • Segíti a kismedencei daganat és fibróma fölismerését.
    • Segíti az üszökterhesség megállapítását.
    • Segíti a méhen kívüli terhesség megállapítását.
    • Igazolja a magzati halál beálltát.
    • Egyértelművé teszi a magzat fekvését (amennyiben a szakember nem tudja másképpen meghatározni).

 

A 2. táblázatban rögzített, nők tízezrein elvégzett ultrahangvizsgálatok eredményei randomizált kontroll tesztekben kerültek összesítésre. Bár az ultrahangvizsgálatoknak elvileg lehetőségük lenne fölismerni a veszélyeztetett helyzeteket, a bizonyítékok nem támasztják alá, hogy véső soron javítottak volna a magzatok állapotán. A magzati ultrahangtesztekkel elvileg a magzati növekedés elmaradásának (méhen belüli retardáció) gyanúját diagnosztizálják, csakúgy, mint a méhlepény feltételezett elégtelenségét vagy terminustúllépés esetén a feltételezett túlhordást. Ezekkel az ultrahangvizsgálatokkal rutinszerűen indokolják a halvaszületés megelőzése érdekében végzett szülésmegindítást, császármetszést. Azonban amit az ultrahangvizsgálatoktól eredetileg vártak, hogy az ilyen módon gyűjthető információk következtében kevesebb lesz a halvaszülés, vagy csökken a perinatális halálozás, nem bizonyosodott be. A legszigorúbb kutatások sem tudták kimondani, hogy azoknak a nőknek a körében kevesebb lett volna a halvaszülés, vagy alacsonyabb a perinatális halálozás, akiknél megindították a szülést ultrahanggal igazolt túlhordás, vagy méhen belüli retardáció gyanúja miatt. A szülésmegindítás következménye viszont a magasabb császármetszési arány.  A szülésmegindításnak önmagában is nagy a kockázati tényezője a szülés utáni vérzés tekintetében. A szülésmegindítás újszülöttekre vonatkozó hosszú távú következményeinek teljes körű fölmérése pedig mindezidáig nem történt meg.

 2. táblázat: Bizonyítottan nem eredményez jobb kimenetelű szülést a magzati ultrahangvizsgálat használata

  • A várandósság első harmadában végzett ultrahangvizsgálat a szülés várható idejének meghatározása céljából.
  • A várandósság második harmadában végzett (Magyarországon ún. „genetikai” ultrahangvizsgálat, a ford.), tizenöt perces, magzati szerv ultrahangvizsgálatnál 13-85%-os a hibaszázalék, sok a tévesen pozitív eredmény.
  • A magzatvíz mennyiségének meghatározása céljából végzett ultrahangvizsgálat.
  • Biofizikai profil meghatározása céljából végzett ultrahangvizsgálat[1].
  • A méhlepény minősítése céljából végzett ultrahangvizsgálat.
  • Doppler vizsgálatok alacsony kockázatú várandósságnál.
  • Doppler vizsgálatok magas kockázatú várandósságnál.

 

Ultrahangvizsgálat a magzat oxigénhiányos állapotának szűrésére

A „méhen belüli retardáció” kifejezést (IUGR– Intrauterin Growth Retardation) fölváltotta a jelentésében azonos, de kevésbé szigorúan hangzó „korlátozott méhen belüli fejlődés” terminus (FGR – Fetal Growth Restriction). A „korlátozott méhen belüli fejlődés” azokat a magzatokat jellemzi, akiknek becsült súlya alacsonyabb a 10 percentilis értéknél[2]. Ha úgy fogalmazunk, hogy súlyban a 10 percentilis érték alá a magzatok 10%-a kerül, akkor a magzatok 10%-a mindig beleesik az intrauterin retardált magzatok kategóriájába. A hipotézis arra, hogy a magzat miért eshet a 10 percentilis érték alá, az, hogy a méhlepény elégtelen működése korlátozza a magzat növekedését, tehát hatással van annak lehetséges gyarapodására és fejlődésére. Mihelyt a magzat súlyát a 10 percentilis érték alá becsülik, a magzati morbiditás kivédésének ürügyén vizsgálatok megállíthatatlan sorozata veszi kezdetét. Az adatszerzés és ezek eredményeinek fényében a beavatkozások elvégzésének szükségessége közötti nem létező összefüggést, továbbá, hogy származik-e előny ezen beavatkozásokból, a 2-es táblázat szemlélteti. A várandósság kimenetelének javítását célzó, a méhlepény elégtelen működésének diagnózisára használt ultrahangvizsgálat nem bizonyult hasznosnak. A magzat szervi ultrahangvizsgálata, azon felül, hogy olyan szervi hibákat azonosít, amik méhen belüli kezelésére nincs lehetőség, nagyszámú, téves pozitív és téves negatív diagnózist állít fel. A magzatvíz mennyiségének megbecsülésével kapott érték közvetlenül nem mutatja a magzat jólétének hiányát, és nincs „megbízható előrejelző jelentősége”[3] sem. A Cochrane tanulmány azt mutatja, hogy „ennek a vizsgálatnak a következtében megnő az abnormálisan kevés magzatvíz diagnózisa, ami miatt nő a szülésmegindítások száma, ennek ellenére a szülés kimenetelében nem tapasztaltak javulást”.[4] Magann azt találta, hogy a magzatvíz mennyiségének megítélésében egyik technika sem volt hasznosabb, a másiknál.[5] Azokban az esetekben, ahol a kórházi felvétel részét képezte a magzatvíz mennyiségének ultrahangos vizsgálattal való megbecsülése, a magzat veszélyeztetettségére hivatkozva a császármetszések száma megduplázódott, összehasonlítva azzal a csoporttal, ahol nem volt ilyen vizsgálat. Az első csoportnál az újszülöttek jóllétében sem volt javulás a másik csoporthoz képest. A biofizikai profil (ultrahangvizsgálat a magzat szívritmusának, izomtónusának, mozgásának, légzésének és a magzatvíz mennyiségének megbecsülésére) sem képes a szülés kimenetelén javítani, azonban jelentősen több lesz a szülésmegindítás és a császármetszés. „Továbbá a biofizikai profil következtében előidézett más beavatkozások, a kórházban tartózkodás hossza, a súlyos rövid- és hosszú távú újszülött kori morbiditás és a szülői elégedettség további vizsgálatokat igényel.”[6]

Ha a biofizikai profil vizsgálaton a magzat állapotát nem találják kielégítőnek, akkor további vizsgálatok következnek. A várandóst a köldökzsinór véráramlásának Doppler vizsgálatára, továbbá a méh két artériájának Doppler vizsgálatára utalják, és ha ezek a vizsgálati eredmények aggodalomra adnak okot, akkor a magzati arteria cerebri media Doppler vizsgálatát is elvégzik. Mindezen eredményeket a méhlepény állapotának függvényében értékelik. Ezek a tesztek feltételezetten biztonságosak, hatékonyak és életmentők, azonban ezt a feltételezést nem támasztották alá bizonyítékokkal sem a biztonság, sem az előnyök tekintetében. A Doppler ultrahangvizsgálat egy új eljárás. Újdonsága ellenére több randomizált kontroll vizsgálat értékelte ki hasznosságát, mint bármelyik más, a magzat növekedésére és jóllétére irányuló biofizikai vizsgálatét. A Cochrane tanulmány tízezres mintán kutatta a Doppler ultrahangvizsgálat hatékonyságát, magas kockázatú várandósságnál. Azt találta, hogy a bizonyítékok nem egyértelműek és a jó publikáció érdekében lehetséges az elfogultság. Míg a méh artériáinak Doppler ultrahang analízise helyesen azonosítja a halvaszületési kockázatnak kitett, oxigénhiányos magzatokat a méhlepény- leválása, vagy fejlődési korlátozottsága miatt beállt- vérellátási zavara következtében, nem tudta bebizonyítani, hogy a diagnózist követő beavatkozások sorozata megelőzte volna a halvaszületést. Olyan színvonalas tanulmányok nincsenek, amelyek a magzat ideggyógyászati fejlődését is végigkövetnék.[7] A Cochrane tanulmány nem talált perdöntő bizonyítékot arra nézve, hogy a rutin köldökzsinór artéria vagy a rutin méh és köldökzsinór artéria kombinált Doppler ultrahangvizsgálata előnnyel járna az anyára vagy a babára nézve, sem az alacsony kockázatú várandósságnál, sem annál a csoportnál, ahol az ilyen szempontú válogatás nem történt meg.

Egyik trimeszterben elvégzett rutin ultrahangvizsgálat sem javított a perinatális halálozási arány összességén. Egy friss meta-analízis 9 randomizált kontroll tesztben (N= 35,049 nő részvételével) azt vizsgálta, hogy a korai várandósságnál használt ultrahangvizsgálat, javított-e a szülés körüli csecsemőhalálozás arányán, szemben a korai várandósságnál (24 hét előtt) egyáltalán nem használt, vagy szelektív módon használt ultrahangvizsgálaton részt vett csoporttal. A perinatális halálozás szempontjából az eredmények összesítése nem mutatott jelentős eltérést a két csoport között.

Arra is érdemes kitérni, hogy vajon tudunk-e eleget a várandósság alatti ultrahangbehatásról. (3-as táblázat) Jogosan merül föl a kérdés, hogy vajon milyen információkat kapnak a nők erre a hiányosságra vonatkozóan, csakúgy, mint az, hogy az ultrahangvizsgálatok feltételezett előnyei mennyire vannak tudományos bizonyítékokkal alátámasztva.

3. táblázat: Az ultrahangvizsgálatok potenciális veszélyei

  • Valószínűsíthető, hogy nincs összefüggés az 1990 előtt használt, 94 mW/cm2 dózisú, várandósság alatti ultrahangvizsgálat, és a gyermekkori rákbetegség, az alacsony születési súly, a gyermekkori fejlődés kóros volta, valamint a gyermekkori idegrendszeri fejlődés között.[8]
  • A 2002 óta engedélyezett 720 mW/cm2 ultrahangvizsgálat négyszer nagyobb dózisú, mint amiket teszteltek.[9]
  • A manapság használt ultrahang dózist epidemiológiailag soha nem tesztelték.[10]
  • Az első trimeszterben a magzat nagyon érzékeny a károsító behatásokra. Az ultrahang hőt képez, ami magzatkárosító hatású lehet.
  • Fókuszált ultrahang jelenleg vesekövek, méhi fibróma, agydaganat, kisebb gerincvelői elváltozások szétrombolására használatos. További információk: Yoav Medan Ultrasound surgery Healing without cuts (Ultrahang sebészet, vágás nélküli gyógyulás).
  • Az ultrahangvizsgálatot végző szakemberek általában szegényes tudással rendelkeznek az ultrahang hő- és mechanikai hatásairól.[11]

 

A méhlepény szerepe

A mai napig nincs olyan tanulmány, amely talált volna olyan méhlepényi jellegzetességet, amit kizárólagosan azonosítani lehetne a magzat méhen belüli növekedési zavarának kiváltó okával, és nem lehetne jelen normálisan működő méhlepényeknél is. Ez magában foglalja a szövetelhalást és a részleges méhlepényleválást is. Oxigénhiányos újszülöttnél, szülés után, azonosítottak III-as minősítésű méhlepényt, ami utólagosan utalhat a méhlepény méhen belüli elégtelen működésére. Ugyanakkor a szülés előtti méhlepény ultrahang vizsgálata nem képes a méhlepényt hiba nélkül minősíteni. Öt magasan képzett, tapasztalt ultrahang specialista egymástól függetlenül, két alkalommal, 1 hét különbséggel, jó látási viszonyok mellett 90 ultrahang képet értékelt 0, I, II, III minősítésű méhlepényről. Következetes minősítés kilenc ultrahang képnél történt csupán, amikor ugyanazt a 0, I, II vagy III minősítést adta mind az öt szakértő. Az egyik képnek 0, I, II, és III minősítést adtak a különböző szakértők.  Ebből az következik, hogy a méhlepény méhen belüli minősítése még tapasztalt szakértők által sem ad megbízható eredményt. Ettől függetlenül alkalmazzák ezt az ultrahangvizsgálatot a méhlepény elégtelen működésének diagnosztizálására.

Az ultrahangvizsgálat nem elég precíz módszer a normálistól eltérő méhlepény méhen belüli diagnosztizálására. Amikor a méhlepény egy könnyebben beazonosítható variánsának gyanúja merül fel, az automatikusan nem jelenti azt, hogy a magzat veszélyben lenne. A legszembetűnőbb és legkönnyebben beazonosítható méhlepényváltozat a kiemelkedő szélű méhlepény, aminek két cm széles és fél cm magas, többnyire a magzati oldal felszínén kiemelkedő fehér szélét az összenőtt és fölgyűrődött külső és belső magzatburok képezi. Ez a fölgyűrődött szélű méhlepény a szülések 1%-ában van jelen, de egyes vizsgálatok azt mutatták, hogy akár 1-18% közötti is lehet az előfordulása, a részlegesen kiemelkedő szélűeket is ideszámolva.[12] Előfordul, hogy a szülőknek, annak ellenére állítják, hogy a kiemelkedő szélű méhlepény emeli mind a szülés körüli halálozás esélyét, mind a koraszülés kockázatát, a szülés előtti vérzés esélyét, a méhlepény rendellenes leválásának előfordulását vagy a vetélést, hogy a tanulmányokból az derül ki, hogy egyes normális kimenetelű szüléseknél figyeltek föl erre a méhlepény fajtára.[13] Ugyanez a tanulmány azt is kimutatta, hogy amikor méhlepényre fókuszált ultrahangképet mutattak tapasztalt ultrahangos szakembereknek, azok a legtöbb esetben nem tudták beazonosítani ezt a méhlepényvariánst, és az esetek 35%-ban (17/49) egy vagy több szakértő valószínűleg, vagy bizonyosan kiemelkedő szélűnek diagnosztizálta a normális méhlepényeket.

A szülést követően a méhlepény megvizsgálásra kerül, annak érdekében, hogy tud-e információval szolgálni a méhen belüli élet 9 hónapjára vonatkozva, továbbá hogy maradt-e vissza belőle szövet a szülés során. Van olyan méhlepény, aminek a magzat felőli oldalán fehér csomócskák mutatkoznak, ennek amnion nodosum a neve. Ezek a sima felszínű, fehér csomócskák az időre született méhlepények 65%-ában jelen vannak. Ezek a méhlepényt fölépítő ún. „végbolyhok” sejtjeiből álló csomók felületének betüremkedése a méhlepény bolyhai közé és köré. Ez ugyan vészjóslóan hangozhat, valójában azonban az időre szüléseknél a normális végbolyhok 10-50%-ánál van jelen, és nem kapcsolható morbiditáshoz. Apel Sarid (2010) azt találta, hogy a megemelkedett mennyiségű csomók jelenléte a „koraszülöttek és a korlátozott méhen belüli fejlődéssel diagnosztizált (FGR) magzatok oxigénhiányos állapotának, vagy reaktív oxigén ágens jelenlétének köszönhetően alakul ki”. Azonban az írás nem részletezi pontosan, mit ért megemelkedett mennyiségen, továbbá a 37. hét előtt született, korábban korlátozott méhen belüli fejlődéssel diagnosztizált magzatok csupán 11% -ánál találta ezt, ami bőven a normális értéken belül van. Ha kifejezetten a rendellenes méhlepényt próbáljuk definiálni, azt találjuk, hogy a 34. hét előtt született, korlátozott méhen belüli fejlődéssel diagnosztizált magzatok 61%-ánál, és az ugyanezen diagnózisú, időre született magzatok 70%-ánál a méhlepény semmi figyelemreméltót nem mutatott.[14] A szerzők nem válaszoltak a megkereséseimre és nem kommentálták ezt. Az időre született újszülöttek méhlepényének 30%-ánál és a 34. hét előtt született újszülöttek méhlepényének 39%-ánál volt jelen egy vagy több a következő listából:

  • Akut magzatburok gyulladás
  • Amnion nodosum (a normális méhlepények 65%-ánál is jelen van)
  • Meszesedés (nem definiált, és kép sem volt róla)
  • Infarktusos, gócos, diffúz
  • A bolyhos belső magzatburok ereinek megvastagodása és szegényes erezettsége, amikor a végbolyhok kapillárisai a bolyhok kevesebb, mint 50%-át foglalják el, vagy amikor a kapillárisok kevesebb, mint 40% volt a bolyhos periférián
  • Megemelkedett számú csomócskák - „megemelkedett” nem volt definiálva

Salafia (1997) azt találta, hogy a korlátozott méhen belüli fejlődéssel diagnosztizált újszülöttek 68%-ánál szülés után a méhlepényen nem találtak semmi szokatlant, viszont az ugyanezen diagnózisú, időre született újszülöttek 32%-ánál a méhlepényen találtak kóros elváltozásokat. Ez megfelel annak, amit Apel-Sarid is kimutatott tanulmányában. A mai napig nincs döntő bizonyíték arra, hogy a szülés utáni méhlepényvizsgálattal meg tudnánk állapítani olyan méhlepényi karakterisztikákat, amik a korlátozott méhen belüli fejlődéshez köthetők lennének. Következésképpen megalapozatlan szülés előtti ultrahangvizsgálattal diagnosztizálni a méhlepény elégtelen működését.

Konklúziók

A várandósság normális élettanában a méhlepény élteti a magzatot a szülés időpontjáig. Ha a várandósság alatt a méhlepény részleges leválása, infarktusa, vagy daganatai vannak jelen, a test más szerveihez hasonlóan a méhlepény bolyhai képesek pótlólagos, másodlagos vérellátásról gondoskodni. Ennek a folyamatnak egy élettani példája, ha egy rosszul kivitelezett császármetszést csillapíthatatlan vérzés követ, és a vérzés megállítására lekötik a méh vérellátásáért felelős egyik főartériát, az ezt követő várandósságokat a nők ennek ellenére képesek időre kihordani, mert a méh keringését a mellékágak biztosítják. Nincs arra nyomós bizonyíték, hogy akár a magzatok, akár a méhlepény megállnának a növekedésben a szülés pillanata előtt, és a logika is azt támasztja alá, hogy azt feltételezzük, hogy mindkettő egészen a szülés pillanatáig növekszik, az ezt megakadályozó faktorok hiányában. Ha tehát a magzat élve születik, a méhlepény biztosan működik. Ebből a megkérdőjelezhetetlen tényből kifolyólag valóban helytelennek tűnik a „rendellenes működésű méhlepény” terminusa egy olyan méhlepényre vonatkozva, amely mellett élő újszülött születik.

A várandósság korai szakában bekövetkezett vetélés okaként előszeretettel használják a „rendellenes működésű méhlepény” diagnózist. A vetélések nagy részében azonban az ok ismeretlen, és a mai napig észrevehetetlen kromoszóma rendellenességek is éppen olyan jó magyarázattal szolgálnak, mint a nem diagnosztizált méhlepényi működési rendellenesség.

Fordítva éppen úgy valószínű, hogy a méhlepény sokkal jobban érintett a várandósság és a vajúdás alatt előforduló események egész sorában annál, mint amit mi jelenleg képesek vagyunk kideríteni, és még csak most kezdjük megérteni, hogyan hatnak, vagy, hogy vajon hatnak-e az eltérések.

Az ultrahangvizsgálatok tehát dokumentáltan borzasztóan pontatlanok. Egy friss tanulmány megállapította, hogy az ultrahangos magzati súlybecslésnek egy teljes egyharmada, vagyis 34%-a, az újszülött tényleges súlyának plusz mínusz 10% tartományán kívül esett. (Hargreaves, 2011) Amikor a magzat súlyát kisebbnek becsülik, mint a dátum szerinti átlag súly, annak sok lehetséges oka lehet, de mindenképpen érdemes tekintetbe venni, hogy milyen célja is van a diagnózis felállításának. A diagnózis felállításától függetlenül a várandósnak nyújthatunk életmód-vezetési tanácsokat, mint a dohányzás elhagyása, a stressz kerülése, vagy a táplálkozás javítása.

Talán azt a legnehezebb elfogadni, hogy a várandósság maga rafinált, okosan megtervezett, egymással kölcsönösen összekötésben lévő rendszerekből áll, aminek a bejósolhatósága, netán az irányítása teljes képtelenség anélkül, hogy több kárt okoznánk, mint amit meg tudnánk akadályozni. Ilyen például a rutin szülésmegindítás, vagy a rutin császármetszés. A szülészorvosi szemléletben a kivételek válnak szabályokká. Ez a méhlepénnyel kapcsolatban is elmondható. A méhlepény a legkevésbé tanulmányozott, rendkívül dinamikus, változékony, rövid életű szerv. Nagyon szeretnék látni egy olyan randomizált kontroll tesztet, ahol a nők egyharmada minden lehetséges vizsgálaton átesik, és közben személyre szóló gondozásban nem részesül, a másik harmad saját otthonában részesülne várandósgondozásban, személyre szabott beszélgetéssel, életvezetési és táplálkozási tanácsokkal, viszont az Rh-faktor meghatározására irányuló vérvizsgálaton kívül egyetlenegy hivatalos vizsgálat sem történne nála, és a harmadik harmad mindekét ellátásban részesülne.

Nagyon nagy annak a valószínűsége, hogy a halvaszülés megelőzéséért az kapna Nobel díjat, aki a méhlepényen be tudna azonosítani egy ultrahanggal is könnyen észrevehető elváltozást, és nem az a bába, aki be tudná bizonyítani, hogy a várandós otthonában történő várandósgondozás sokkal jobb hatékonyságú bármilyen manapság használt műszeres szűrővizsgálatnál.

Miért vette az irányt a várandósgondozás az egyre több elvégezhető vizsgálat felé? Amióta a császármetszések száma megemelkedett, a harmadik trimeszter vége felé előforduló halvaszülés 1/1000 helyett 1/500 lett, akkor tehát miért nem korlátozzuk a császármetszést a nők utolsó szülésére. Köztudott, hogy Amerikában több a halvaszülés, mint Európában. Az amerikaiakban talán fölébredhetne a kíváncsiság, hogyan viszi ezt végbe Európa. A dohányosok és a terhességi cukorbetegségben szenvedők körében magasabb a halvaszülés. Vajon hogyan alakulnának az eredmények, ha azoknak a várandósoknak, akik dohányoznak és túl sok cukrot esznek, megemelnék a társadalombiztosítási díját? Hogyan, ha füstmentes miliőbe helyeznénk őket, megfelelő jó minőségű táplálékkal?

Ez a terület sincs meg ellentmondásos bizonyítékok nélkül. Az viszont nyilvánvaló, hogy nincs kapcsolat az elfogadott protokoll és a szülésre vonatkozó előnyök között, ami nem a nagyszámú változónak köszönhető. Bizonyára léteznek ugyanis rendellenes működésű méhlepények, ezeket azonban a várandósság alatt a mostani módszerekkel nem lehet úgy diagnosztizálni, hogy a várandósnak és a kisbabájának is előnye származnék belőle.

 MIDIRS, Midwifery Digest, 2012, by Cohain JS.

Eredeti alapján: Ddhyana


[1] BPP – Biophysical Profile-t, a második harmadban vizsgálat alkotja, amely méri és pontozza a: 1.Magzatmozgást, 2. Magzati tónust, 3. Magzati légzést, 4. Magzatvíz mennyiségét, 5. Magzati szívritmust.

[2] A magzat súlyának percentilis értéke az átlagos magzati súlyhoz képest, vagyis a magzatok 90% -ának ennél magasabb a súlya.

[3] Locatelli et al. 2004

[4] Nabhan and Abdelmoula 2008

[5] SDVP – single deepest vertical pocket techika, a magzatvíz mennyiségének megítélésére a legmélyebb magzatburki űr megmérését használja;

AFI – amniotic fluid index, a magzatvíz mennyiségének megbecsüléséhez 4 különböző magzatburki űr összegét használja

[6] Lalor et al. 2008

[7] Alfirevic et al. 2010

[8] Stratmeyer et al. 2008

[9] Abramowicz 2008

[10] Stratmeyer et al. 2008

[11] Sheiner and Abramowicz 2008

[12] www.fetalultrasound.com

[13] Harris 1997.

[14] Apel-Sarid et al. 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://blossom.blog.hu/api/trackback/id/tr674527228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása